X
Menu
X

Vári Évával nyitott a Menház Színpad Rose-zal színház született

Vári Évával nyitott a Menház Színpad Rose-zal színház született

A Győri Zsidó Hitközség szervezésében május 7-én elkezdődött az a 16 részből álló előadás-sorozat, amivel a város kulturális élete egy pódiumnyi művészeti térrel bővül. A Menház Színpad a Rose című monodrámával nyitott, amit Vári Éva Kossuth-díjas színművész adott elő.

– Pillanatok alatt elfogytak a jegyek a győri előadásra. Mindenhol ekkora a siker?
– Nagyon boldog vagyok, örülök a jó hírnek. Nem is tudom minek betudni, mert nem játszottam Győrben. Az előadás messzire eljutott már, játszottam Romániától Amerikáig sok helyen. Mindenhol nagy sikere van. Amikor arról látunk-hallunk, hogy embereket a mai napig vallás vagy ideológia nevében megölnek, akkor elborzadunk arra a pár pillanatra, de nem akarunk belegondolni ezekbe a tőlünk távoli történetekbe. Ha egy egyszerű ember sorsán keresztül ismerjük meg – akinek fogalma sincs a történelemről – azt az eszmét, ami miatt ezeket az embereket bántják, jobban át tudjuk élni a helyzetüket. Rose nem akar többet, mint jól élni a családjával, a barátaival, kávéházba járni, csokoládétortát enni, de a politika átnyúl az ő feje fölött is és a megkérdezése nélkül dönt a sorsáról. Nagyon jól megírt darab a Rose, ami rávilágít, hogy nem vonjuk le a következményeket, így a történelem újra ismételheti magát. Nem tanulunk a múltból. Megszerették a nézők, sok levelet, visszajelzést kapok.
Nincs partner, aki segít
– A monodráma mint műfaj, egyszemélyes lehetőség és felelősség is, mennyire kedves az ön számára?
– A Shirley Valentine – amiből Oscar-díjra jelölt film is készült – volt az első monodráma, amit játszottam. Egy magányos, középkorú háziasszony történe-
téről szól. Teljesen kétségbe voltam esve, mert tudtam, hogy csak magamra számíthatok, nincs partnerem a színpadon, aki át tud segíteni a váratlan nehézségeken. Azt sem tudtam, a személyiségem egymagában elég-e arra, hogy elfogadjanak az emberek és órákon át csak engem nézzenek a pénzükért. Miután a Shirley Valentine-nak nagy sikere volt, belevágtam az Edit Piafba, amit a mai napig játszom, bár ott velem van egy hatszemélyes zenekar, akik sokat segítenek a jelenlétükkel. A Rose különlegesen nagyon jó anyag, a próbái alatt többet sírtam, mint nevettem, azután rájöttem, hogy nem nekem kell sírnom. Nem akkor történik velünk a borzalom, mikor elmeséljük, azt már egy kis távolságtartással, humorral tesszük.
Felemelni a lelket
– Végignézve a Menház Színpad műsorát, ezeket az egy-két személyes produkciókat nagynevű művészek vállalják. Mennyire lehet egy ilyen intim közegű előadást kontroll alatt tartani és mennyire szabad belemerülni a játékba?
– A színészethez hideg fej és forró szív kell. Kívül maradni nem lehet, mert abban a pillanatban, amikor elkezdem mesélni a történetet, én leszek Rose, de a kontrollra is szükség van, hogy ne én sírjak. Fel kell emelni az emberek lelkét, hogy megérezzék, nincs az a borzalom, amit ne lehetne túlélni. Ott vannak mellettünk az apró szépségek és kapaszkodók, csak észre kell venni azokat. Tavasz van, nyílnak a virágok.

Egy monodrámában csak én vagyok, magamra vagyok utalva. | Vári Éva