X
Menu
X

Gáti Oszkár megtörte a csendet

Gáti Oszkár </br>megtörte a csendet

„Vége van. A függöny legördült…” – mondta Ady Endre versét hét évvel ezelőtt Gáti Oszkár Jászai-díjas színművész a győri színház évadzáróján, miután nemcsak summázta véleményét a magyar színházi morálról, de be is jelentette, hogy felolvasott nyílt levelével lezártnak tekinti színművészi pályáját. A visszavonulás csendjét – bár sokszor kérleltük, de ellenállt – most maga a művész törte meg.

– Mi a különleges oka, hogy interjút ad?

– Mondhatnám, hogy megint apa lettem, két hónapja született meg a kisfiam, de valójában nem szoktam a magánéletemmel a nyilvánosság elé állni.

– A felemlegetett színházi lelépője után maradt a városban, a családjával itt él, a színházban feltűnik nézőként és hét éve kitart amellett, hogy nem játszik. Nem terhes már ez a fogadalma?

– Volt két-három felkérés, amit kaptam, de sok szeretettel visszautasítottam. Azért hagytam fel a színjátszással, mert sok dologgal nem értettem egyet. Miután ez nem változott, nincs értelme visszamenni. Nem volt öröm benne, ezért azt mondtam, inkább nem.

– Nagy vihart kavart, hogy kíméletlenül beolvasott több kollégának. Most is megtenné?

– Nem voltam sem dühös, sem indulatos, mert hosszú ideig írtam és fogalmaztam a nyílt levelet, mire mindaz kijött belőlem, ami fájt. Azóta többször végiggondoltam és mindig odajutottam, hogy ma is vállalhatóak a szavaim. Reméltem, hogy a szakmában történni fog valami, ha egy hatvanéves ember összefoglalja a színészi lét keserveit, de nem történt semmi.

Sírok között a csendben

– Mivel telnek a színház nélküli évei?

– Nevelem a gyerekeimet. Boldog családi életet élek és temetőgondnok vagyok.

– Mit csinál egy Jászai-díjas temetőgondnok?

– Rendben tartja a temetőt. Gyomlálok, fákat metszek, növényeket nyírok, ültetek és a sírok környezetét rendben tartom. Két és fél hektáros területen mindig van munka.

– Hogyan került negyvenévi sikeres művészi lét után olyan helyzetbe, hogy temetőgondnokként alkalmazzák?

– Kaptam egy ajánlatot, elfogadtam. Vidéken éltem, nem akartam a fővárosba visszaköltözni. Győrt szeretem és ezzel a munkalehetőséggel felkínálták a csendet, amire akkor és ma is mindennél jobban vágyom. Egy temetőnél csendesebb helyet nem tudna mondani. A békét és a nyugalmat választottam a folyamatos zizegés helyett.

– Lehet színház nélkül élni?

– Én tudok.

– Tizenhét év győri jelenlét után megismerik a hentesnél?

– Hentese válogatja. Volt, ahol művész uraztak, de a megszólítással nem járt megkülönböztetett bánásmód, mert én is megkaptam a nem éppen friss árut. Most máshova járok.

– Mennyire hálás vagy hálátlan a közönség?

– Nyilván vannak nézők, akikben megtapadt valami az én jelenlétemből, de nincsenek illúzióim. A többségnek a színház nem más egy programnál, ami idővel kihullik az emlékekből.

Egymillió kattintás versért

– A szinkronhangja viszont vitathatatlanul ott cseng a fülekben: Schwarzeneggerként, Al Pacinóként, Stalloneként vagy Belmondóként…
– Ne gondolja. Vasárnap színházból jöttem haza vonattal, beszállt a fülkébe egy 17 éves fiatalember, aki a Schwarzenegger-sikernapról osztotta meg az élményeit telefonon. Lelkesen mesélte, hogy volt Hasta la vista, baby! és más ismert idézetek a Terminátorból. Szóba elegyedtem vele, megtudtam, Schwarzenegger-rajongó, aki sok pénzt fizetett, hogy láthassa. Mondtam neki, hogy milyen szerencsés, mert pár órája élőben látta rajongása tárgyát, most meg beszélgethet a magyar hangjával. Magától nem jött rá, hogy az én hangomon hallotta. Na, ennyit a szinkronról.

– Egy éve „kattintást” robbantott egymillió letöltéssel egy videó, ahol Rambo-filmjelenet alatt szavalta Nagy László Ki viszi át a szerelmet? című versét. Ez is smafu?

– Ugye nem gondolja, hogy ez Gáti Oszkárnak szólt? Ez Sylvester Stallone sikere. Beüti a keresőbe, hogy Rambo és ezt adja ki. Aki ráment, kénytelen volt végighallgatni a verset. Ha valaki annyira odalenne a hangomtól, megtalálhat, ahogy Ady- vagy Babits-verset mondok, de tíz-húszezer érdeklődőnél nincs több.

– Említette, hogy színházban volt vasárnap. Ezek szerint színház nélkül lehet élni, de nem érdemes?

– Vannak emberek, akik egész életükben nem jutnak el színházba, mégis eltelik a létük. A színház jó dolog, sok mindent lehet tanulni egy-egy művészi produkcióból. Sok jó színház működik, ahová nem jutnak el az emberek. Ezen szeretnék változtatni.

Színházasdi a Kossuth utcában

– Akkor igaz, ami suttogó propagandával már terjed, hogy „színházasdira” készül?

– Ha azt hallotta, hogy színházi előadásokat szeretnék a városba hozni, akkor igaz. Villányi Tibor hitközségi elnöktől kaptam felkérést, hogy a felújított Kossuth utcai menház épületében kialakított hatvanfős előadóterembe szervezzek produkciókat. Megkerestem több színházat, aminek van utaztatható, egy-két személyes előadása és boldogan jönnek: Vári Éva, Haumann Péter, Szacsvay László, Lázár Kati, Csákányi Eszter. Ezek a Katona József Színház és az Orlai Produkciós Iroda vendégjátékai. Velük már megegyeztem májusra, fellépnek az Öt Templom Fesztivál keretében. Borsa Katáék Karzat Alapítványa fogadta be ezeket az előadásokat. Tárgyalok a Vígszínházzal, a Nemzeti Színházzal, a Centrál Színházzal. Az ő vendégjátékaikkal jönne Udvaros Dorottya, Hegedűs D. Géza, Szabó Győző, Stohl András, Rudolf Péter, Nagy-Kálózy Eszter, Kálloy Molnár Péter, Kulka János, Hernádi Judit, Venczel Vera.

– Kockás füzetben már számolgatott, hogy ez a sztárnévsor mibe kerül?

– Igen. A cél, hogy nullára jöjjünk ki a jegybevételből. Ahogy közeledünk a május 7-i első előadás felé, egyre fontosabb lesz számomra ez az ügy, mert nemcsak hiszek abban, hogy a győrieket érdekli a minőségi kultúra, de lelkesít a megkeresett kollégák támogatása is. Nem lesznek drága jegyek és nem kell Budapestre utazni a Kossuth-díjas művészekért. Így a pénztárcában marad 10–15 ezer forint.

– Ha ez ennyire egyszerű, miért nem csinálta ezt még senki?

– Mert nem ilyen egyszerű. Egyrészt a felsorolt művészek úgy be vannak táblázva, hogy különösebb motivációjuk nincs, hogy vidékre utazzanak fellépésre. A személyes kapcsolatoknak köszönhető, hogy megpróbálják a lehetetlent és időt szakítanak a vendégszereplésre. Másrészt színvonalas előadótermet csinálni a semmiből nem olcsó mulatság. Nézőtér kell, színpad, székek, öltöző, ruhatár, lámpák, hangfalak, erősítők, keverőpult és ezernyi más, amitől működik egy előadás.

– És mindehhez pénz kell…

– Na, az nincs. Az egyik telefonommal szervezem az előadásokat, a másikkal kunyerálok. Minden színházban akad valami, amit már nem használnak, így gyűlnek már a lámpák. Most hangfalakra vadászom.

Nem fogok holdra szállni

– Nem lenne könnyebb, ha támogatókat célozna meg?

– Nekem könnyebb a Nemzeti Színházban felhívni Vidnyánszky Attilát, a Centrálban Puskás Tamást, akiktől egyébként lámpákat is kapok a produkciók mellé. Én a színházi szakmát ismerem, onnan tudok kérni. Crespo Rodrigo Tatabányáról, Nyerges Ferenc Sopronból, Bálint András a Radnótiból segít. Nincsenek üzletember ismerőseim, akiket meg tudnék szólítani, de ha itt elmondhatom és valaki szeretné szponzorálni az ötletet, sokat segítene. Egyelőre a környezetem lelkesedését érzem, hogy „Hajrá, Oszi!”.

– Ha adott egy színpad, aminek ön a gazdája, fellép rá?

– Ez egy kis lépés lenne nekem, nagy lépés az emberiségnek, de én nem fogok holdra szállni.

– Kitart a fogadalma mellett?

– Ez nem fogadalom, ebben ennyi volt. Negyven év színpad, nekem megvolt minden, nincs mérhetetlen űr a lelkemben, hogy szerepek várnak rám. Isteni királypalástokat vehettem magamra, innentől tovább hova menjek?

– Nem fog fájni, hogy másnak szól a taps?

– Dehogy. Kifejezetten örülök. Ott fogok állni a takarásban és a közönséggel együtt ünneplem a kollégákat.

Forrás: http://www.kisalfold.hu/gyori_hirek/gati_oszkar_megtorte_a_csendet/2419728/